Fogyókúra-paradoxon

2007 november 8. | Szerző: Teszterke

Ha bárkit megkérdeznénk, aki gyalog van, az utcán szembejön, mit jelent a fogyókúra, mihez köthető a fogyás, tízből kilencen azt válaszolnák: koplalás!
Na, ez az első dolog, amit el kell felejteni a MiaoMei esetében.
Megmondom őszintén, hogy a keksznapok és az első látványos sikerek után kicsit nehezemre esett elfogyasztani a kúrában előírt mennyiséget. Az időket tartottam, de úgy éreztem, elronthatom az eddig elért eredményeimet. A tévedésem nagyon hamar megmutatta magát a mérlegen. A fogyás ugyanis megállt. Egy jó kis beszélgetés a masszőrömmel aztán átkattintotta fejemben a relét, és másnap már pontosan tartottam a megadott mennyiségeket is. Sőt, megfogadva Ibi tanácsát, nem is háromóránként, hanem a napi adagomat szépen elosztva óránként, másfél óránként ettem. Mindig épp csak egy kicsit a napi adagból, de odafigyeltem, és nem éreztem lelkiismeret-furdalást. A szemléletváltás már az aznapi mérlegelésen mutatta az eredményt. A fogyás újra beindult. Nem hittem a szememnek. Masszőröm, Kata úgy érzékeltette a rendszer működését, mint egy futószalag: folyamatosan adagolod az ételt, s így a szervezetnek nincs ideje raktározni, hanem a futószalag végén szépen már pottyan is le a felesleg.
Na, azóta hörcsöggé váltam. Reggel szépen bekészítek mindent (nem kell megijedni, nem sok és nem bonyolult dolgokra kell gondolni), és mint egy bájos rágcsáló, veszem magamhoz folyamatosan az adagokat.
Az eredmény pedig magáért beszél, három, két éve nem hordott nadrágom került elő a felső polcról.

Dolgos hétköznapok

2007 november 4. | Szerző: Teszterke

A három keksznap után szinte lelkiismeret-furdalásom volt, amikor magamhoz vettem az első adag kefirt reggel. Aztán elhessegettem a gondolatot, hisz enni kell, és nem anorexiásmodell-létre gyúrok, pusztán egy egészséges és harmonikus állapotra.
De azért persze kicsit izgultam a másnapi mérlegelésen, hogy biztos többet mutat majd a csodagép. De láss csodát, nem! Hanem épp az ellenkezője, újabb mínusz egy kiló! Konkrétan ugrálni kezdtem a kezelőfülkében, és visítozni, mint Malacka a Micimackóból! És igen, igen és igen, mindezt úgy, hogy ettem, egyfolytában ettem, semmi szédelgős fejfájás, korgó gyomor. Sőt.
Komolyan én kérek elnézést, hogy ilyen dolgokat kell leírnom, de a tapasztalat az teljesen más megvilágításba helyezi az amúgy teljesen ésszerűen hangzó és egyszerű tényeket. Mert magamon tapasztalom, ha tele a has, bizony a kísértés nevű szörnyecske is elerőtlenedik. Az ingerek sokkal enyhébbek, vagy valójában el sem jutnak a tudatunkig. Nem zavar az asztalon hagyott fél tábla csokoládé, a kedvesünk által lelkesen majszolt szülinapi torta. Teli hassal ezek maximum halványan integetnek be a perifériás látásomon, és amint a tányér a mosogatóba kerül, ők is eltűnnek a látóteremből, mintha ott sem lettek volna.